A mi két éves kapcsolatunk egy óriáskerékhez hasonló, melynek két ellentétes kabinjában ülünk. Elég nehezen indult el, máig sem forog túl gyorsan, mert mindössze 20 levelet váltottunk és csak kétszer sikerült személyesen találkozni. A visszatérő témák kötöttségéből eddig nem igazán sikerült kilépni. A bezárt világ föld-közeli hiánylistái és a napsütötte magas-pontból látható távlatok ellentétes élethelyzetünk tapasztalatai, de egyben az egyensúly biztosítékai is. Kereső és bátorító hitünket valamint az időben és térben megélt távolságot a középpont megtartó erejére bízzuk. Erre a megtartó bizalomra épül ez a kapcsolat. Reményem, hogy egyre hosszasabban tudunk elidőzni olyan vízszintes egyensúlyi helyzetben, ahonnan a magasság és a mélység „ismeretét és élményét” jobban megoszthatjuk. Nagy hiányát érzem a személyes találkozásnak, mert az írás nem a kedvenc műfajom…
A mi barátságunk olyan, mint egy lelki hullámvasút. Hol elképesztő magasságokba visz minket, hol iszonyú mélységekbe. Mi családostul levelezünk. A gyerekeink felhőtlenül évezik ezt a hullámvasutazást, mi felnőttek viszont előfordul, hogy megrémülünk, sikítozunk vagy behunyjuk a szemünket. Abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy ez a kapcsolat életünk egyik legnagyobb kalandja, ami már három éve tart. Amikor felszálltunk erre a hullámvasútra, még nem tudtuk, mire vállalkozunk, és közben már nem nagyon lehet kiszállni! Szerencsére nem is akarunk! Be vagyunk kötve, Isten tart meg minket ebben a kapcsolatban, már nem félünk és csodákat élünk meg.
A mi barátságunk olyan, mint a Jóisten szeme. A levelezésünk legalapvetőbb életérzése a körbeölelő Jelenlét, a jót és rosszat megkülönböztetni képes Látás, a saját fejlődésünkért kínlódó Kereszt, a megváltásra emlékeztető Csillagos Űr. A levelezőtársam a néhány hónap múlva esedékes szabadulására készül, egy hosszú útnak járunk a végén, és a továbbiakban a megbízatásom a szabad életét kísérő imára szól.
A kapcsolatok időnként ilyen-olyan okból megszakadnak, ugyanakkor keletkezhetnek újak is, ám az elején kissé „dadogva”. A mi dolgunk az, segítsünk azoknak, akiknek megszakadtak a kapcsolataik, betemette őket az idő, a körülmények, az indulat, a feledés. Új síneket kell lefektetnünk, amelyek a magára hagyott állomásokat ismét összekötik a világgal. Ám ez még nem elég. Ezeket a síneket tisztán is kell tartanunk, járnunk kell rajtuk, hogy ismét be ne lepje őket a magány. Ezeket a síneken eleinte csak leveleinkkel lehet építeni és tisztán tartani, ám egy idő után magunk is ráléphetünk, és elmehetünk az állomásokra, ahol várnak ránk.
19 éves levelezésünk legszebb gyümölcse az életregény, melyet 7 évvel ezelőtt adtunk ki. Levelezőtársam megrázó élettörténetén kívül őszintén beszél arról is, mit jelent számára a mi kapcsolatunk. Hosszú levelezésünk alatt sokszor meglepett bölcsességével, elkötelezett, mély hitével, sorstársai iránti állandó és őszinte segíteni akarásával. Irántam való hálája, szeretete, a sok szép ajándék (hímzett terítők, ötvösművészet stb.) mélyen megérint. Nagy öröm számomra, hogy talál értéket és értelmet a benti életének. Az életregény borítóképe és címe éppen erről a belső szabadságról szól, amikor bármilyen helyzetben képesek vagyunk rátalálni életünk céljára és értelmére, és jó döntéseket hozni. Sokat tanultam tőle, kapcsolatunk őszinte barátság, nagyon fontos, értékes számomra.