Uram! Mind éreztük már, hogy foglyok vagyunk, mert nem mindig tehetjük azt, amit igazán szeretnénk, nem válhatunk azzá, akivé akarunk, és rabjává lehetünk rossz szokásainknak, indulatainknak, szenvedélyeinknek is. A világ emberi léptékkel mérve felfoghatatlanul tágas. Születésünkkor kapott szabadságunk mellett egyúttal be is zár körülményeinkbe, saját környezetünk mindig szűkös. Ebben az imában azokról szeretnék szólni Neked Uram, akik ténylegesen fogolyként, börtönben töltik napjaikat, hosszú, súlyos éveket. Rácsok, kívülről bezárt ajtók, elhomályosított ablakok mögött, lassan mindenki által elfeledve, magukra utalva, a külvilág indulatától és gyűlöletétől kísérve. Kiszakadnak a világ rendes körforgásából, az idő lelassul számukra, egyik napjuk szürke egymásutánban követi a másikat. Olyan világ ez, aminek egyikünk sem akar a részesévé válni, mégis oly sokuknak ez a valóság. Bűnük lemoshatatlan foltként ragad rájuk, a többség számára azzal válnak azonossá, amit elkövettek. Érzéseik legtöbbször a szégyen, önvád, hibáztatás, elkeseredés, kilátástalanság, harag, bizalmatlanság. Folytonos alkalmazkodás, kerülőutak, önmaguk takargatása kíséri az életüket. Torz tükör ez, amibe folyamatosan bele kell nézniük. Valódi arcukat meglátjuk-e Uram? Te biztosan! Könyörgök azért, hogy felragyoghasson számukra irgalmad, visszakaphassák nevüket, méltóságukat! Számodra nem az a lényeges, mit tettek, mert úgy tekintesz rájuk, ahogyan ártatlanul a világra jöttek. Látod, és nem felejted jóra törekvésüket, és bennünket is erre biztatsz. Barátságodat kínálod nekik, nevükön szólítod, munkatársaidnak hívod őket. Látod a napjaikat kísérő nélkülözést és megfosztottságot, ahogy a bűneikkel másoknak okozott szenvedést most ők élik át. Uram, Te, aki minden ember szenvedését szeretnéd enyhíteni, segíts oldani bennük ezt a feszültséget! Erősítsd emberi kapcsolataikat, hogy átélhessék, fontosak és számítanak, szerethetők, és ők is szerethetnek. Adj melléjük elhivatott dolgozókat, akik segítségükre vannak! Adj szívükbe bűnbánatot, vezesd őket valós önismeretre, vértezd fel őket reménységgel és hittel abban, hogy a Te szemedben értékesek, s hogy Isten gyermekeinek szabadságától senki nem foszthatja meg őket. Add tapasztalniuk a szeretet hétköznapi valóságát, hogy ők is adhatnak másoknak, s hogy legyen akármilyen szűkös is a tér körülöttük, befelé, felfelé, Feléd mindig szabad az út, Te soha nem zárod be az ajtókat előttük. Arra vársz, hogy ők nyissák ki Neked szívük ajtaját. Ámen.